A szív hatalma - SZÜNETEL

Meghoztam az ötödik fejezetet. Remélem nagyon fog nektek tetszeni!

A múlt

(Emma)

Kellemes érzés sötétbe burkolózva elbújni a fájdalom elől. Tudtam már nem sokáig maradhatok ebbe az állapotba. A fejem már kezdett kitisztulni. Minden testrészemet súlyosnak éreztem. Nagy nehezem sikerült kinyitnom a szememet, de azon nyomban visszacsuktam. A sötétség után minden túl élénk volt körülöttem. Újra próbálkoztam. Most sikerült. A szobámba feküdtem. Körülnéztem a helyiségben. Nem messze az ágyam előtt, Alec ült törökülésben. Szeme csukva volt, egy izma sem mozdult, mint aki erősen koncentrál valamire. Megérezhette, hogy őt bámulom, mert azonnal kinyitotta a szemét és odaugrott hozzám.

- Jól vagy?- hangja tele volt aggodalommal.

Az agyam megtelt az elmúlt óra eseményeivel. Egy vámpír támadott meg. Újra átéreztem azt az ijedséget, hogy meghalok, és többé nem láthatom Alecet. Erre a gondolatra zokogni kezdtem. Egész testem rázkódott a sírástól. Alec leült az ágyam szélére,simogatni kezdte a fejemet. Nekem ez nem volt elég. Azonnal az ölébe ültem, fejemet a mellkasára hajtottam. Testtartása megmerevedett, de azon nyomban el is ernyedt. Óvatosan átölelt és ringatni kezdett, mint egy kisbabát.

- Sss, nem lesz semmi baj. Amíg én itt vagyok, nem eshet bántódásod.

- Sajnálom- ebben az egy szóban ott volt minden megbánás amiatt, hogy mekkora gondot okoztam az elmúlt napokban.

Szúró fájdalmat éreztem a nyakamnál. Kezemmel kitapintottam azt a pontot ahol fájt. Alec észrevette a mozdulatomat.

- Ott harapott meg téged. Szerencsére időbe érkeztem és így nem ölt meg téged. A mérget is időben sikerült kiszívni, így nem leszel vámpír.

- Mi történt?- Kirázott a hideg arra a gondolatra, hogy megölték, de még jobban, ha arra gondoltam, hogy még él.

- Miután Heidi értesített minket, hogy elszöktél, a Mester Demetrit és engem küldött utánad. Heidi azt is mondta, hogy megtámadott egy másik vérszívó. Aro azt mondta, hogy a támadódat vigyük elé. Amikor kiértünk a rétre és láttam, ahogy bánt téged…- hangja megbicsaklott- azonnal nekiugrottam, nem érdekelt, hogy életben kéne hagynom a férfit. De Dem leállított, hogy inkább veled foglalkozzak, úgyhogy még életben van a pasi. Az uralkodók most vitatják meg, hogy mihez kezdjenek vele.

- Velem mi lesz? Hiszen elárultalak titeket, mikor megszöktem.

- Caius halálra akart ítélni, Marcusnak oly mindegy, Aro pedig úgy okoskodott, hogy ha végeznek veled, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ellenük fordulok, viszont rám túl nagy szükség van, így végül megkíméltek téged.

- Tényleg megtennéd értem? Azok után is, hogy olyan bunkó voltam veled?

- Hát persze! Tudom, hogy téged ez nem nagyon érdekel, hisz…- nem hagytam, hogy befejezze, szájon pusziltam. Féltem, hogy fog reagálni ezért adtam csak puszit neki. Felpillantottam arcára, szája mosolyra húzódott, de szeme még mindig távolság tartó volt.

- Nem értem. Mosolyogsz, de a szemed mégsem- duzzogni kezdtem azon, hogy nem bírok kiigazodni a viselkedésén. Ez volt az egyik rossz tulajdonságom. Minden apró dolgon képes voltam megsértődni. A másik, hogy túl kíváncsi voltam.

- Boldog vagyok, hogy megpusziltál, viszont nehéz ilyen közel lennem hozzád, miközben a nyakadból még mindig szivárog egy kis vér.

Kicsit arrébb húzódtam tőle, hogy megkönnyítsem a dolgát.

- Nem akartam megöletni magam, csak azért mentem oda a vámpírhoz, mert elhitette velem, hogy a kishúgom van ott. Tudom butaság volt odamenni, de hiányzik a családom- érzem, hogy a szemem újból megtelik könnyekkel.

- Tudom milyen érzés elveszíteni, akit szeretsz. Amikor négy éves voltam, meghalt az édesanyám, de már nem emlékszem rá- tekintete messzire kalandozott, az emlékeibe. Magam elé képzeltem a gyerek Alecet. Elég élénkre sikeredett. Magam előtt láttam, ahogy fekete ruhában áll és Janet ölelgeti miközben sírnak. Mellettük egy férfi állt, szintén feketében, karjaiban egy egyéves gyereket tartott. Aztán újra a jelenben voltam.

- Volt testvéred Jane-en kívül?- tudom, hogy csak a fantáziám lódult meg és nem a valóságot láttam, de mégis, mintha tényleg a múltat láttam volna, annyira élőnek tűnt.

- Nem. Legalábbis nem emlékszem rá. Miért kérded?

Mielőtt válaszolhattam volna, Heidi lépett a szobámba.

- Gyertek! Aroék meghozták a döntést Greggel kapcsolatban.

Ránézett a nyakamra. Szeme azonnal fekete lett. Alec rájött mi lehet Heidi baja. Gyorsan előkotort a fiókomból egy ragtapaszt és a sebemre tette. A lány szeme szép lassan visszakapta vöröses színét.

Mikor beértünk a főcsarnokba, már mindenki ott volt. Aleckel hátulra álltunk.

- Most, hogy már mindenki itt van, elmondanám a bejelenteni valót. Mint tudjátok Emma ma megpróbált megszökni, de szerencsétlenül egy vámpír karjaiba futott. Demetri és Alec megmentette a lányt és elhozták ide a vérszívót is a kérésemre. Emmának nem esik baja, hiszen valószínűleg a gyász miatt próbált elmenekülni. Greggel kapcsolatban pedig úgy döntöttünk, hogy itt maradhat, ha akar, ugyanis kiderült, hogy tehetséges. Képes mások agyába képeket, szavakat tenni. Például Emmával elhitette, hogy testvére a réten ugrándozik.- Aro szavai hallatán lefagytam- Nos, Greg. Mi a válaszod?

Mondj nemet, kérlek! Fohászkodtam magamban.

- Hát persze, hogy maradok- hallottam a hangját a terem elejéből.

Alecre pillantottam. Arca megkeményedett, száját összeszorította. Láttam rajta, hogy ő sem örül az újdonsült Volturi tagnak.

- Mindenki távozzon, kivéve Chelsea, Alec és Emma. Ti gyertek ide hozzám- rendelkezett Aro.

A többiek elindultak. Mikor Greg odaért mellém megállt. Fejét félrebillentve bámult rám. Szája rémisztő mosolyra húzódott.

„Örülök, hogy maradok. Legalább lesz időnk folytatni a kis játékunkat.” Mondta a gondolataimban. Pár variációt lejátszott nekem, hogy, hogyan is képzeli a folytatást. Mindegyik rémisztő volt.

Mikor látta, hogy sikerült rám hoznia a frászt továbbsétált.

Alec kérdőn nézett rám, hogy mi történt, de én csak megráztam a fejem, hogy semmi. Ha elmondom neki, akkor csak aggódna. Elindultam a trónszékek felé. Nem értettem, mit akarhat Aro hármunktól.

(Alec)

Mikor a Mester mondta, hogy Chelsea-nek is maradnia kell, már sejtettem, hogy mit tervez. Ahogy közeledtünk feléjük, beigazolódott a sejtésem. Hallottam, hogy miről beszél Aro és Chelsea.

- Próbáld meglazítani a köteléket ő és a családja közt és megerősíteni felénk. Úgy megakadályozhatjuk, hogy újra elszökjön- suttogtak, de hála a vámpírhallásomnak, mindent hallottam- Emma, kérlek, add ide a kezed, hadd nézzem meg, mi történt- emelte fel Aro a hangját azonnal, ahogy Em odaért. Miközben Aro úgy tett, mintha nagyon lekötnék őt a lány gondolatai, Chelsea meglazította a köteléket szülei és húga iránt.

(Aro)

Nem nagyon figyeltem a gondolataira, hisz Greg már egyszer mindent megmutatott. Viszont az egyik emlékképére felkaptam a fejem. Ugyanis ez a múltból volt, de nem a saját múltja. Az ikreké volt. Biztos voltam benne, hogy valós, mert mikor Alec-ék idekerültek, ugyanezt láttam az ő fejükben is. Ez lehetetlen, hacsak Emma nem képes látni a mások múltját. Ez hasznos képesség lehet, főleg, hogyha egyszer majd vámpír lesz. Akkor még fel is erősödik az ereje és lehet, hogy meg is tudja majd változtatni a múltat. Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy Emmát nem szabad bántani, és minél előbb vámpírrá kell tenni. Aztán a képen észrevettem Leilát, kisbabaként. Nem. Ennek nem szabad kiderülnie. Soha. Szerencsémre Emma azt hiszi, csak a fantáziája szüleménye a kép. Nem volt időm tovább gondolkodni ezen. Láttam, hogy Chelsea befejezi a munkát. Emma gondolatai is megváltoztak. A családját csak egy régi dolognak tartja, akikkel nem kell már foglalkozni. Elértem a célom, mint mindig. Elégedetten mosolyogtam és elengedtem a leány kezét.